EGY ÉRDEKES TÖRTÉNET...

2020.04.18. | Tolna | Czakó Balázs

Szeretnék Nektek elmesélni egy tanulságos történetet. Előre leszögezem, nem célom, hogy elbagatelizáljunk bármit is!

Eddig nem ültem fel a koronavírus vonatra, de a mai napon eljutottam odáig, hogy már nem bírtam tovább. Az egész kezdete óta azt érzem, hogy emberek dobálóznak megfoghatatlan számokkal. Ma délelőtt szembejött velem két újabb szám, amit meg is osztottam a privát Facebook oldalamon. Ennek eredménye az lett, hogy már a barátaim közül is volt, aki felhívott, hogy ezt jobban át kéne gondolnom, mert "Mit fognak rólam gondolni az oldalam követői / a munkásságom kedvelői? Lerombolhatom azt amit eddig felépítettem azzal, hogy emberek a posztom alatt egymásnak esnek."
Sajnos ebben maximálisan igazat kell adjak Neki, mert ez előfordulhat, viszont ez már nem az én hibám lesz, hanem azé, aki két kiposztolt szám miatt majd nem szereti a képeimet...

Ez a két "varázsszám" pedig az olaszországi halálesetek száma volt 2019-ben illetve 2020-ban március végéig, a 2019-es szám pedig magasabb volt. Azt gondoltam, ha már mindenki számokkal dobálózik, akkor ezt én is megtehetem. Úgy látszik rosszul gondoltam. A poszt alatt aztán még egy gimnáziumi matektanár is belémkötött, mert ezek a számok félrevezetőek és ugyan már, honnan van az információ, és fel leszek jelentve, ha kiderül hogy nem igazak a számok. Még matematikai egyenletekkel is megpróbálta bizonyítani, hogy nincs igazam.

Na most ennek utána néztünk, megpróbáltuk összeszedni a hivatalos adatokat, be is írtuk őket a Tanár úr képletébe.

2019-es olasz halálozási szám 641.640. Ebből egyszerű matematikai műveletekkel kiszámítható, hogy nagyon durván mennyi lehetett ez a szám április 18-án. Én ezzel ellenkeztem, mert biztosan nem ugyanakkora ez a szám minden nap, de belementem a játékba, mert a Tanár úr annyira hajtotta az igazát. Így kijött egy szám április 18-ra. A képlet: (éves halálozás : 365) * évből eltelt napok száma. Ez behelyettesítve:

(641640 :365) * 109 = 191.613

Tehát a matek szerint ennyi lehetett tavaly ezen a napon a halálozási adat Olaszországban.

A mai napon 2020.04.18-án, ezen sorok írásakor 19:38 perckor ez a szám a hivatalos számláló szerint Olaszországban: 182.051. Mivel még nincs éjfél, ez a szám persze nőni fog. Kerekítsük fel 182.500-ra. Vagy 183.000-re.

Azt szeretném kérni, TISZTELETTEL, hogy aki ide leírja erről esetleg a véleményét, az ne sértse meg a másikat, a cél hogy normális beszélgetés alakuljon ki.
Egyebet ehhez nem fűznék hozzá. Akinek van kedve, gondolkodjon el.

Források:

Olaszország halálozási adatok 2019
Olasz halálozási adatok 2020

U.i.: Nem mondtam azt, hogy ne maradj otthon. Nem mondtam azt, hogy nincsen vírus. Egyszerűen csak nem keltettem/gerjesztettem a pánikot, nem fokoztam tovább a félelmet. Azt hittem hogy ez az írás alapján mindenkinek egyértelmű, de úgy látszik nem. :( 

Képeket a Falra

Fényképeim számtalan variációban megvásárolhatóak.Válassz különböző témák közül.

 

KÖVESS A FACEBOOKON