PARKOLÁS (MAJDNEM) 100.000 FORINTÉRT

2013-06-13 | Czakó Balázs
Sajnos már nagyon régóta nem, mint egy a biztonságunkat szolgáló intézményként gondolok a rendőrségre. Egyre jobban kezd hasonlítani egy hatalmas pénzbehajtó szervezetre. Büntettek már meg 20.000 forintra be nem kapcsolt biztonsági övért, fizettem már záróvonal miatt, vontak már felelősségre tilosban parkolásért és persze elég sok mérésbe is sikerült már beleszaladnom. Tulajdonképpen csodálkozom is, hogy idén még egyetlen egyszer sem kaptak gyorshajtáson. Most pedig jönnek a telepített kameráikkal, amik HD-ben figyelik az övet, az index nélküli sávváltást és természetesen mérnek is. Kíváncsi lennék, mi történne, ha 1 évig betartanánk minden szabályt. Akkor hogy jönnének vissza a befektetett 100 milliók?
2013.06.13-án a rend egy éber őrének és egy közterületes társának sikerült rajtakapnia, amint épp az érdi Tesco parkolójának egyik felfestetlen rokkant parkolóhelyére manőverezem be gépjárművemet.
Természetesen a parkolást végignézték, egy szót sem szóltak, csendben megvárták, amíg elhagyjuk a helyszínt – mindezt kb. 5 méteres távolságból. Mi láttuk őket – ők láttak minket, nem hiszem, hogy nehezükre esett volna szólni, hogy „Hé majom, rossz helyen álltál meg!”. Talán még súrolták volna a „jófejség” határait is.
Persze amint megfelelő távolságra kerültünk, azonnal lecsaptak és megkezdték a behajtási folyamatot. Ahogy észrevettük, az autót kerülgető egyenruhásokat, visszaszaladtam, mire készséggel felvilágosítottak: a sor elején található egy rokkant parkolóhelyet jelző tábla, ami alatt helyet kapott egy kb. 10x10cm-es kis fehér tábla egy 3-assal, egy x-el és egy nyíllal. Ezt kellett volna nekem észrevenni, mikor a parkoló másik vége felöl megközelítettem a helyszínt és betolattam a mellettem álló kisbusz mellé, ami nem csak a 2 hellyel arrébb lévő táblát és kiegészítő táblácskát takarta ki, de úgy nagyjából az egész Tesco-t is.
Természetesen azonnal felajánlottam, hogy átállok egy másik helyre, amit már nem engedtek meg. Mikor közölték, hogy ez az egész mutatvány 50.000 forintomba fog kerülni, elkezdtem keresni a kandikamerákat, mindig is szerettem volna személyesen találkozni Jáksó Lászlóval. Mikor kiderült, hogy ez nem vicc, kezdett kicsit elmérgesedni a viszony, ezt inkább már nem is részletezném. Ami viszont még fontos a történet szempontjából, hogy a közterület-felügyelő hölgy arra a kérdésre, hogy Ő még soha semmikor sem hibázott volna, kapásból rávágta a Nem-et és nekiállt kitölteni a papírt.
Szerencse a szerencsétlenségben, hogy kéznél volt a fényképezőgépem és egy halszem objektív, amiket nem voltam rest használni. Sikerült megörökítenem a felfestetlen parkolóhelyet, a közterületes hölgyet, amint „a munkáját végzi” és a 10x10cm-es kis táblácskát a távolban.
Gazdagabb lettem egy Távolléti helyszíni birsággal és egy újabb „kellemes” tapasztalattal. 1-2 hétre rá meg is érkezett a kis csekkem és a bírság kiszabásáról szóló határozat. Ezt rögtön el is vittem egy ügyvédi irodába, akik közlekedési bírságokra vannak specializálódva, ők azt tanácsolták, hogy írjak egy méltányossági kérelmet. Ezt meg is tettem, választ viszont már nem kaptam és az Érd Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Városrendészeti Csoport egyik ügyintézője feljelentett a rendőrségnél a 30 napos fizetési határidő lejárta előtt 6 nappal.
Meglepődtem, mikor a rendőrségtől megkaptam a feljelentésről szóló határozatot és a már általuk kiszabott 100.000 forintos büntetésről szóló csekket. Ugyanis ha feljelentés van, akkor az összeg duplázódik.
Azonnal kértem a meghallgatásomat, ahol elmondtam, bemutattam a 2012. évi II Törvény esetemre vonatkozó paragrafusait, melyekből ordít, hogy a jelenlétemben távolléti bírság nem lett volna kiszabható, és a 30 napos fizetési határidő lejárta előtt nem állt jogukban engem feljelenteni. A jelenlévő rendőrzászlós előadó – aki a rendőrség részéről mindvégig az ügyemmel foglalkozott – nem mutatott túl sok érdeklődést, széttárta a kezét, és közölte, hogy vissza fogják vonni a határozatot a meghallgatásom miatt, majd újra ki fogják azt szabni. Ez így meg is történt, arra hivatkozott a határozatban, hogy nem mutattam fel az eljárás során elkövetett szabálytalanságot a meghallgatáson.
Azonnal kifogással éltem, mire továbbküldték az ügyemet a bíróságra, szerencsémre a bírónő tárgyalást kért, amin a rendőrség valamilyen oknál fogva már nem kívánt részt venni. A bíróságon fel voltak háborodva az egész ügymenet miatt, és közölték, hogy amire a rendőrség mindvégig hivatkozott – vagyis, hogy ők nem bírálhatják felül az Érd Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Városrendészeti Csoportjának döntését – nem helytálló. Bármikor mérsékelhették volna egy figyelmeztetésre is a  100.000 forintos büntetést, csak egyszerűen nem vették – vagy nem akarták venni - a fáradtságot.
Szerencsére ezt a bíróság megtette, így megúsztam a történetet egy figyelmeztetéssel. Az ügymenet során többször is felhívtam az érdi polgármesteri hivatal és a rendőrség figyelmét a dolog emberi oldalára, amire választ természetesen nem kaptam. Abba most nem szeretnék belemenni, hogy a közterületeseknek milyen pótlékát vehetik el – ha elvehetik -, amennyiben nem teljesítik az előírt büntetésmennyiséget, és szinte minden nap hallani arról, hogy a rendőrségnél is elő van írva, mennyi idő alatt kell betelnie egy-egy csekkfüzetnek. Persze ilyenekről a TV-ben nem hallani, ott csak az agymosás megy, az édes élet, ahol ilyen nem történik meg.
Az egész folyamat a parkolástól az utolsó határozat kézhezvételéig 5 és fél hónap volt. Egészen a bírósági tárgyalásig nem lehetett tudni, hogy mi lesz a végkimenetele az ügynek, csak abban voltam biztos, hogy egy felfestetlen rokkant parkolóhely miatt nem fogok sem 50.000, sem 100.000 forintot fizetni. Inkább szedegetem a csikkeket a főutcán napi 6 órában a műszakozás mellett. Ha a bíróság máshogy döntött volna, megyek tovább az ombudsmanhoz, erre viszont már nem került sor.
Az összes határozatot, feljelentést, csekket, a méltányossági kérelmemet és a rendőrségre benyújtott kifogásomat is feltöltöttem ide, bárki számára hozzáférhető. Ha ilyen helyzetbe kerülnétek, és elakadtok, keressetek nyugodtan, szívesen segítek bárkinek!

Képeket a Falra

Fényképeim számtalan variációban megvásárolhatóak.Válassz különböző témák közül.

 

KÖVESS A FACEBOOKON